Színek

"- Milyen színű a szomorúság? - kérdezte a csillag a cseresznyefát, és megbotlott egy felhőfoszlányban, amely gyorsan tovább szaladt. - Hallod? Azt kérdeztem, milyen színű a szomorúság?
- Mint a tenger, amikor magához öleli a napot. Haragosan kék.
- Az álmoknak is van színe?
- Az álmoknak? Azok alkonyszínűek.
- Milyen színű az öröm?
- Fényes, kis barátom.
- És a magány?
- A magány az ibolya színét viseli.
- Mennyire szépek ezek a színek! Küldök majd neked egy szivárványt, hogy magadra teríthesd, ha fázol.

A csillag behunyta a szemét, és a végtelennek támaszkodott. Egy ideig így maradt, hogy kipihenje magát.
- És a szeretet? Elfelejtettem megkérdezni, milyen színű a szeretet?
- Pont olyan, mint az Isten szeme - válaszolt a fa.
- Na és a szerelem?
- A szerelem színe a telihold.
- Vagy úgy. A szerelem színe megegyezik a holdéval! - mondta a csillag.
Majd messze az űrbe bámult. És könnyezett."

Alig várom

Az előrejelzések szerint 20:00-ra érkezik az első kis hópehely fővárosunk felé. Izgatottan ki fogok hajolni az ablakon, kellemesen elhelyezkedem a meleg radiátoron, és az eget fogom kémlelni, és várni fogom a csodát!

...

The snowflakes start falling and I start to float

Till my mean older brother stuffs snow down my coat

This peppermint winter is so sugar sweet

I don't need to taste to believe

What's December without Christmas Eve

...

Selyemarcú reggelek

Százholdas fügeligetek

Szerelemszagú néma szigetek,

_

kergetőznek Örökkön és Örökktelen.

cserfes ribizli ültetvényeken.

Éjjel

Beteg vagyok, lázas vagyok, fülzúgásom van és beszélni nem tudok. Úgy néz ki, utolért a szokásos téli karácsony előtti lebetegedés. 0.03 van, és én politikai ideológiákat boncolgatok félkómás állapotban. Hogy miért? Jó kérdés. Ideje egy kicsit végre magammal törődnöm, és tudatosan pihenésre törekednem. Nem is vágyom most semmi másra, csak a kedvenc zöld színű plüsstakarómra, egy fájdalomcsillapítóra és egy jó könyvre. Normál esetben ilyenkor félni szoktam. Már amikor nincsen itthon apu. Mert mi egy erdő széli házikóban lakunk, ami igencsak félelmetes egy vigyázó apa nélkül. Sok erre felé a betörés, én meg sok thrillert néztem régebben,már amikor még nem laktunk itt. Most már a legvadabb rémképek vannak a fejemben, hogy mikor és hogyan fognak elrabolni az egyik váratlan éjszaka. De most valamiért nem félek. Talán azért, mert betegen és lázasan valószínűleg egy rablónak se kellenék. Sőt, még el is ijeszteném őket. Mindenesetre a betegség egy más tudatállapot, egy olyan, amiben az ember újra mesékre és anya csinálta forró gyógyteára vágyakozik. Jó éjt!

nl illúzió?

...Valahogy stagnál most az egész, én meg könnyelműen élvezem. Hogy kés, háború meg véres könny helyett ülök egy széken. Egy szánalmasan sablonos széken. És várakozok. Nincs már másnak behatása az elmémre. A csönd pedig a legjobb barátom. Forradalmárok vagyunk. És tudom, hogy annyi titkom van rólad, annyi apró kis kacat, mit mások rég kidobtak volna. Hangok, mesék....

Metrón

Lázasan, betegen, a metrón utazva kicsit megeredt a kezem:

Szétmosódó vad, kerge árnyak

Tekeregnek szanaszét a fáradt,

és széttört arcokon.

Mámorító suhanás a semmibe féktelen

S a piros ködű nő csak néz kifelé a színtelen,

sötétbe nyúló ablaküvegen.

Szédítő keringés ez

Mely mint a hurrikán szétszed,

_

te lázas, bódult részeg.

HADOUKEN

Úgy érzem magam mint egy atomkatasztrófa egyetlen túlélője: sebzetten és összetörve. A lábaim kékes zöldes színt öltöttek, sebek vannak az oldalamon, fáj mindenem és apró puzzle darabokban heverek szanaszét. De mégis boldog vagyok, mert ezek a sebek arra emlékeztetnek, hogy életem egyik legőrültebb koncertjén vagyok túl: HADOUKEN koncerten jártam tegnap. Már körülbelül 1 éve hallgatom a zenekart, de eddig csak audió formátumban, egészen tegnapig. Nem gondoltam volna, hogy ennyire extatikus állapotba fogok kerülni. Igen, ez a helyes szó: teljes totális extázis volt a koncert. Nagyon ritkán esik meg velem, hogy ennyire felszabadultan tudok egy koncertet átélni. Olyan érzés, amikor az ember elfelejt mindent, elfelejti hogy emberi lény, elhagyja a megszokott viselkedést, és feltör belőle valami egészen állati, ösztönös dolog. És egyszerre megszűnik minden: csak te vagy és a zene. Szerintem ezt az érzést ugyanúgy előadói oldalról is át lehet élni. Szeretnék úgy koncertezni, hogy átéljem ezt az érzést, és egyszerre elfelejtsek mindent és minden ösztönösen jöjjön. Persze van még mit tanulnom. De amikor például Placebo koncerten vagyok, érzem hogy Brianék minden alkalommal átélik ezt a más tudatállapotot. És ez az energia hihetetlen sebességgel ér el a közönséghez: a zenekar átadja az energiát, a szívet és mindent amit éreznek. Csak az adott pillanat számít. És a közönség ezt ugyanúgy viszonozza. Szeretném, ha mi is át tudnánk adni ezt a mérhetetlen energiát, amit a zene útján juttat el a közönséghez. És szeretném, ha az emberek szeretnék azt, amit csinálunk. Szeretnék szín tiszta nyers szenvedéllyel énekelni. És tudom, hogy ezt meg is fogom egyszer valósítani. Egyszerűen csak meg kell érni hozzá. Hihetetlen, hogy amikor írok, olyan dolgok szabadulnak fel bennem, amiket szóban nem tudnék ilyen tisztán megfogalmazni. Nyilván nevetségesnek tűnhet...

Napola

Muszáj egy kis kitérőt tennem a tegnap késő este látott film miatt. Már rég nem láttam ilyen zseniális és megindító filmet, mint a Napola - A Führer elit csapata. Sok második világháborús náci témájú filmet láttam már, de ez kiemelkedik közülük.

,,Németország 1942 A Hitler-rezsim politikai és katonai hatalma csúcsán van. A berlini Wedding munkáskörnyékről származó 17 éves Friedrich Weimer kiváló bokszoló. Tehetsége megnyitja előtte a Birodalom jövendő elitjét képző, politikai oktatási intézmény a Napola Allenstein kapuit. Friedrich ebben élete nagy lehetőségét látja, hogy megszabaduljon osztálya korlátaitól. Szülei akarata ellenére jelentkezik a neves iskolába. E számára idegen világban, melyben a nemzeti szocialista képzés és rend uralkodik, kemény konkurenciaharcra és váratlan bajtársiasságra talál egyszerre. Egy szökött hadifoglyok elleni szörnyű bevetés és az egyre mélyülő barátsága a csendes és okos Albrecht Steinnel választás elé állítják Friedrichet mely egyúttal fiatalsága végét is jelenti."

Íme a rövid tartalom, ha esetleg nem ismernétek fel a filmet. (Bár vicces ez a többesszám, hiszen nagy valószínűséggel csak magammal beszélgetek itt.) Érdekes tényező, hogy ez egy német film, és nem egy amerikai hatásvadász sztárrendező csinálta ,,műholocaust" , aki ráadásul nagy valószínűséggel semmit sem tud az igazi holocaustról. Valahogy a német rendezésű második világháborús filmek mindig sokkal igazabbak, nyersebbek és igyekeznek a kemény valóságot megmutatni mindenféle sallangok nélkül. Német rendezésű továbbá a Bukás, és a Sophie Scholl is, melyek mind nagyszerű alkotások.

Igaz, a Napolában a második világháború csak egy kerete, egy díszlete a történetnek, a valódi háború itt a lélekben valósul meg. Éppen ezért tetszett ennyire a film. Nem volt benne túlzott öldöklés, látványos haláltáborok és még maga Hitler sem jelent meg a filmben. Egy egyszerű, indoor térben játszódó, ám mégis megrázó filmről van itt szó. Egy bamba tekintetű, naiv, szőke hajú és kék szemű fiúról szól, aki szeretne valamit elérni az életben. Fogalma sincsen arról, mi vár rá, és mit is jelent Hitlerjugendnek lenni, egyszerűen csak bizonyítani akar, és kitörni az egyszerű, kispolgári életéből. Az iskolában megismerkedik az igaz barátság fogalmával, a könyörtelenséggel, a szadizmussal, a hitleri eszmerendszerrel, és az embertelenséggel. Tulajdonképpen egy lélektani fejlődéstörténet ez a film, ahol a főhős előtt egyre tisztábbá válik,hogy ez nem az az elit iskola, amit ő otthon elképzelt, hanem egy gyilkológépeket gyártó műhely tele hamis demagógiával.

Úgy gondolom, hogy ez a fim abszolút méltó arra, hogy a kötelezők csokrába foglaljuk, mint ahogyan Kertész Imre Sorstalanságát, vagy a Schindler listáját is.

Az abszol-Út

Mi az abszolút szeretethiány? Amikor az ember minden egyes reggel alkalmazza a Facebook ,,Who Loves You Today" alkalmazást. Néha még a ,,Who Misses You Today"-t is benyomom :(

NERDEK és a kis fekete ruha

Nos, egy átlagosnak mondható napon vagyok túl: nehézkes ébredés után végül bevonszoltam magam egy órára az egyetemre, én csak nerd-órának hívom, nem fedem fel melyik tantárgy az, hátha esetleg kémkedik utánam valamelyik tanár (tudom, van egy kisebb fajta paranoiám ). Tudjátok mi a nerd? Mostanában vált aktuálissá ez a szó, sajnos járványként terjed a nerdizmus, mint a pestis. Ismerkedjünk meg a nerdekkel! A nerd egy olyan prototípusa az emberiségnek, akik mohó szellemi tevékenységet folytatnak: legtöbbjük informatikus, vagy legalábbis az szeretne lenni, ha nagyfiú lesz. Mert hogy nerd-lányt én még nem láttam, az is egészen biztos. Tehát jellemző napi tevékenység a 00:00-24:00-ig tartó élénk számítógépes tevékenység, legtöbbször öldöklést szimuláló reality játékok. A valós világ számukra már teljesen összeolvadt az általuk oly nagyra tartott számítógép által kreált fantasy világgá. Megbomlott elmék ezek, akik képtelenek valós emberi kapcsolatok kialakítására. Ezen kívül nem kifejezetten vonzóak, néha büdösek is (hiszen néha még az általános tisztálkodásról is elfeledkeznek), és roppant befelé forduló kis figurák. Furcsa kis fajtája ez az emberiségnek, ám még is itt vannak, közöttünk. Akár a saját testvérünk is lehet, csak fel kell ismerni a jeleket. Mindenezek ellenére roppant szeretetre méltó kis élőlények ezek.

Majd hazajöttem a nerd-óráról, és most itt vagyok, és buliba készülődök. A dress code: solid elegant, úgy gondolom felveszem a kis fekete ruhámat, ami bizonyára minden nő szekrényében ott lapul. Remélem jól alakul majd az este, annak ellenére, hogy egy rakás ismeretlen ember fog körülvenni, egy zárt körű rendezvényen. De mivel a férjurammal megyek, így azt gondolom: rossz már nem lehet. Szép estét!

Minden álom véget ér

Ezt a napot egy szép dalszöveggel zárnám:

Nem hitte senki, hogy eljön a nap

A dróton megfagyott madarak

Az idő pihen a hajrá előtt

Az utolsó menethez gyűjt most erőt

Minden álom véget ér

Sebeket bámul a fekete ég

A kötésen sötéten üt át a vér

Most kéne visszafordulni még

Zuhog a zaj mindenfelől

Felrobban, omlik és összedől

A megszokott világ most alámerül

Csak ami könnyű, az maradhat felül

Minden álom véget ér

Sebeket bámul a fekete ég

A kötésen sötéten üt át a vér

Most kéne visszafordulni még

Ma is rekordok dőltek meg

Ma is milliók tüntettek

Meglettek mind a fegyveresek

Akiket senki nem keresett

Jön a hőhullám, vonul a front

A központ nem vesz fel telefont

Forr a tenger és reped a gleccser

De ez egyszer mégsem jelez a rendszer

Osztódnak sejtek

A vírus csak terjed

Méreg az ételben

Zavar a vételben

Nem lehet véletlen

Erjed a helyzet

Minden álom véget ér

Sebeket bámul a fekete ég

A kötésen sötéten üt át a vér

Most kéne visszafordulni még

Ps.: Ákos dalai kitűnőek.

CDS

Reggel mélységes spleen érzéssel tértem magamhoz. Egy csodálatos álmon vagyok túl, gyanúsnak is kellett volna lennie, de nem én elhittem, mint minden éjjel. És amikor reggelente felébredek, mindig be kell látnom, hogy mennyivel szívesebben élnék az álmaimban. És az álmokhoz képest a valóság mennyivel egyszerűbb és szürkébb. Miért nem választhatjuk az álom-lét-et? Én kicserélném az életem az ÁlomLétre. Rájöttem hogy szörnyűséges betegségben szenvedek. A neve: CDS, azaz Cinderella Delusion Syndrome. Már a szó is nagyon egzotikus:) Annyit tesz ez a betegség, hogy a beteg kétségbeesetten kerget olyan álmokat, amik nyilvánvalóan nem fognak sohasem valóra válni. Hogy hogyan lehet elkapni? Nézz gyerekkorodban rengeteg hercegnős mesét, és adja hozzá egy nagy adag fantáziát, és fűszerezed meg egy kis szenvedésre való hajlammal. Nos mindig is bennem volt a dráma utáni vágy. Ha dráma van, borzasztóan tudok szenvedni. Ha nincs dráma, akkor meg az üresség öl meg. Így mindig kerítek magamnak valamit. Ma például a Pillangókisasszony operáját hallgattam maximális hangerővel, (hozzá tenném,nem sűrűn hallgatok operát) és egyszerűen annyira magával ragadott az egész, és annyira át akartam élni, hogy egyszerűen zokogó roham tört rám. Nem tudom megmagyarázni miért: annyira át tudom élni ezeket a hatalmas érzéseket, annyira magukkal tudnak ragadni, és egyrészről olyan keserves megélni, hogy ezek nem az én érzéseim, hanem ezek csak impulzusok amit az aktuális alkotás vált ki belőlem, másrészről mégis annyira a magaménak érzem. Az a nagy helyzet, hogy én hiszek a csodákban. És akárhányszor álmodok, mindig elhiszem hogy ez megtörténhet. És amikor rájövök, hogy ,,ugyan már Dóri, szállj le a földre", minden alkalommal összetörök egy kicsit. Jó lenne már Csodát látni. Egész nap egy mondat motoszkál bennem: ,,Találkozunk a Fényben" . Ez a mondat meg is jelent éjjel az álmomban. Nem tudom miért hagyott bennem ilyen mély nyomot. Érdekes, hogy egy kis apró mondat milyen erősen bele tud égni az ember szívébe. Hát, akkor, találkozzunk a Fényben!

KÖSZÖNTŐ

,,Igazad volt, írni kell!" Ki kell írni mindent magadból, a boldogságot, a szorongást, a félelmeket, az ötleteket, a szárnyalást. És igen. Itt vagyok. Úgy érzem írásba kell foglalnom a gondolataimat, mert ha hagyom eltűnni őket önmagamból, akkor én is ugyanolyan halandó leszek mint azok a szürke emberek, akik tele vannak akarással, álmokkal, de senkinek nem mernek róla beszélni. Így nyitnám az oldalt. Üdv mindenkinek!